Az utolsó fénysugár

Új élet egy Más Világon

Főszereplője nem más, mint Hádész, az Alvilág leendő királya, aki eredetileg egy átlagosnak tűnő, kölyökképű, szőke, vidám fiatalember, de a legendák szerint a fivéreivel sorsot húz, majd elindulnak három irányba. A kérdés, hogy három esztendő alatt ki viszi többre az életben. A fiatalember azonban a rossz irányt húzza és kilátástalannak tűnő helyzetbe kerül. Így miközben fivérei gazdagságra és hatalomra tesznek szert, neki már élni sincs kedve és a tengerbe veti magát. Így jut el egy különös, de számára kezdetben nagyon rettenetes, sötéten lángoló világba, megannyi pokoli lény közé és elkezdődnek hihetetlen kalandjai. Az elején majdnem bele is hal, de két segítője is akad. Az egyikük egy leány, akit azon a világon lenéznek, mutánsnak gondolván emberi külleme, kék szeme miatt. Másikuk egy különös, hófehér szárnyú, angyalinak tűnő lény, aki váratlanul félholtan közéjük zuhan és aki kezdetben nem is sejti, ki ő valójában. Vajon, hogy lesz főhősünkből ezen a barbár világon király? Vajon mit szólnak birodalmához fivérei és ki nyeri a fogadást? És vajon a leány a napfényes világot válassza, vagy vele marad az Alvilágban?

Írta: Mandy Kristóf
Kiadta: Alex kiadó
Megjelenés: 2018
Ebook Regény (pdf, epub, mobi)
Pdf hossza: 430 oldal
Rendeld meg és azonnal letöltheted!

“Látta még a kéklő eget, de már tudta, utoljára. Az örvény ereje azonnal magával rántotta, le a mélybe. Arra sem volt ideje, hogy új lélegzetet vegyen. Tüdejébe víz áramlott, küszködött, fuldokolt, aztán érezte, amint egy sziklának csapódik és elsötétült minden. Amikor egy különös, de egyben csodálatos völgy tárult tekintete elé, megértette, hogy minden vég, valójában valami új varázslat kezdete is egyben. Körötte a hamuval borított, sziklás tájból csoportokba rendeződve, méternyi magasra emelkedtek ki az Aszfodélosz bánatos fürtjei, levéltelen száraik végein. Elmerengve nézte, ahogy az enyhe szellőben borúsan bólogattak az emlékezés hófehér liliomai. Óriási virágzataik jellegzetes illatát jól ismerte már. Ez volt az a növény, melyet minden állat megvetett és került, pedig mily méltóságteljesen ringtak megfáradt tekintete előtt. Akkoriban még nem ismerte az ógörög mítoszok világát, így hiába ismerte fel a virágokat, nem tudta, nem sejtette, hogy ez a hamuval borított, sziklás vidék nem más, mint az Aszfodélosz, a túlvilág mezeje, és ez a baljós, fekete víztömeg, partján valami lilás virágtengerrel nem más, mint maga a gyilkos Styx, a legsötétebb alvilági folyam. A látvány azonban lenyűgözte, ahogy a gomolygó ködtől a víz felett pár méternél tovább látni már nem lehetett és ahogy a különös, sárgás-fekete égboltozat adta fény beragyogta a völgyet borús, földöntúli derengésbe vonva mindent, az alkony képzetét keltve. Nem tudta, hogy az alvilág földjére vetette a sorsa, azt pedig még kevésbé sejtette, hogy ezzel az ógörög mitológia egy újabb fejezetét nyitja meg és legvadabb álmában se gondolta volna, hogy egy napon még, ezen a földön, ahol a madár se jár, ő maga lesz majd örök időkre a király.”