Barion Pixel
Mandy Kristóf

Az utolsó fénysugár

Főszereplője nem más, mint a görög Alvilág leendő királya, aki egy kölyökképű, vidám fiatalember, de a legendák szerint a fivéreivel sorsot húz, majd elindulnak három irányba. A kérdés, hogy három esztendő alatt ki viszi többre. A fiatalember a rövidebbet húzza és kilátástalannak tűnő helyzetbe kerül, így végül már élni sincs kedve és a tengerbe veti magát. Így jut el egy különös, rettenetes, sötéten lángoló világba, megannyi pokoli lény közé és elkezdődnek hihetetlen kalandjai.

Az elején majdnem bele is hal, de két segítője is akad. Az egyikük egy leány, akit azon a világon lenéznek, mutánsnak gondolva emberi külleme miatt. Másikuk egy angyalinak tűnő lény, aki kezdetben nem is sejti, ki ő valójában.

**Papírkötés: 3.970 Ft

*E-book formátumok: epub, mobi, pdf - azonnal letölthetőek
**Szállítás: 1-3 nap (szállítási kltsg.: nincs)

Olvass bele!

A három főszereplő szemszögéből egy-egy jelenet:

Látta még a kéklő eget, de már tudta, utoljára. Az örvény ereje azonnal magával rántotta, le a mélybe. Arra sem volt ideje, hogy új lélegzetet vegyen. Tüdejébe víz áramlott, küszködött, fuldokolt, aztán érezte, amint egy sziklának csapódik és elsötétült minden. Amikor egy különös, de egyben csodálatos völgy tárult tekintete elé, megértette, hogy minden vég, valójában valami új varázslat kezdete is egyben. Körötte a hamuval borított, sziklás tájból csoportokba rendeződve, méternyi magasra emelkedtek ki az Aszfodélosz bánatos fürtjei, levéltelen száraik végein. Elmerengve nézte, ahogy az enyhe szellőben borúsan bólogattak az emlékezés hófehér liliomai. Óriási virágzataik jellegzetes illatát jól ismerte már. Ez volt az a növény, melyet minden állat megvetett és került, pedig mily méltóságteljesen ringtak megfáradt tekintete előtt. Akkoriban még nem ismerte az ógörög mítoszok világát, így hiába ismerte fel a virágokat, nem tudta, nem sejtette, hogy ez a hamuval borított, sziklás vidék nem más, mint az Aszfodélosz, a túlvilág mezeje, és ez a baljós, fekete víztömeg, partján valami lilás virágtengerrel nem más, mint maga a gyilkos Styx, a legsötétebb alvilági folyam. A látvány azonban lenyűgözte, ahogy a gomolygó ködtől a víz felett pár méternél tovább látni már nem lehetett és ahogy a különös, sárgás-fekete égboltozat adta fény beragyogta a völgyet borús, földöntúli derengésbe vonva mindent, az alkony képzetét keltve.

Nem tudta, hogy az alvilág földjére vetette a sorsa, azt pedig még kevésbé sejtette, hogy ezzel az ógörög mitológia egy újabb fejezetét nyitja meg és legvadabb álmában se gondolta volna, hogy egy napon még, ezen a földön, ahol a madár se jár, ő maga lesz majd örök időkre a király.

Csendben surrantunk a rengetegben. Hazafelé igyekeztünk éles tőrrel a kezünkben, felkészülten a vadak esetleges támadására. Annak ellenére, hogy én is éppoly szigorú nevelésben és kiképzésben részesültem, lány létemre, mint népünk fiai, mégis félelem borzongatott. Társaim a teljes sötétség ellenére is viszonylag jól láthattak, hála kiválóan táguló pupilláiknak, mely jellemzője volt minden demiurgnak. Én, sajnos kissé más voltam, mint ők. Közéjük tartoztam ugyan, de mutánsnak születtem. Szerencsére nem vetettek prédájául a vadaknak, csak mert a hajam színe világos volt, mint a kén, tekintetem pedig élénkkék, mint a zafír és pupillám se nyílt oly tágra, mint a többieké. Az erdő mélyének sötétjében így épphogy csak láttam valamennyire. Bizony, az első szó, amit megtanultam az volt, hogy mutáns. Tudtam, hogy az vagyok és tudtam, örökké kell viselnem ennek terhét. Ráadásként a bőröm is halvány volt és a fejemen se nőttek ki a szarvak. Mindennek ellenére a gúnyos megjegyzések, csúfolódások, megvető pillantások nem kezdhették ki határtalan jókedvemet és az életbe vetett bizakodásom, hiszen örültem annak, hogy egyáltalán élek. Váratlanul fájdalmas kiáltás zökkentett ki gondolataimból. Valaki veszélybe került.

Tétovázás nélkül iramodtunk neki. Talán segíthetünk. Recsegtek az ágak a talpaink alatt, de nem törődtünk azzal, mily zajt csapunk. Sietve száguldottunk az ismétlődő kiáltások felé, melyeket dühödt, acsargó morgás kísért a távolban. Jaj, csak időben érkezzünk!

– Jobb, ha visszavonulunk és lezárjuk a járatokat, mert ki tudja miféle teremtmény ez és mire képes – szólt nyilvánvalóan a vezérük, mély, rekedt hangján, majd így folytatta: – Megölni, láttuk, úgyse lehet. Hiába döftem egyenest a szívébe.

Éreztem, hogy e szóra felvillan a tekintetem. Felismertem. Tehát ő volt az.
– Tehet egy újabb próbát, hátha ezúttal sikerül! – magamat is megleptem és nemcsak azzal, hogy ilyet mertem neki mondani.

Amikor szavaimra mindenki meghátrált egy lépést és riadalom gyúlt a szívekben, elégedetten konstatáltam, hogy elértem a várt eredményt. Elégedettségemet fokozta, hogy immáron nemcsak hallottam, de értettem is minden gondolatukat. Fölényesen elmosolyodtam egy röpke pillanatra. Tudtam, hogy tudják, hogy az a tény, hogy az általuk beszélt nyelven szólaltam meg, az egyúttal azt is jelenti, hogy értem is őket. Így aztán elméikben sorra születtek a riadt gondolatok, hogy akkor… akkor… ez a lény… mármint én, aki ki tudja mire képes, mindent értett, ami addig elhangzott és akkor lehet… lehet, hogy könnyedén végez majd velük? Miközben felidéztem mindent, ők is ezt tették magukban. Nem csoda hát, hogy egyre növekedett a riadalmuk.

“Megkedveltem az egymásra épülő fantasztikus írásaidat, kalandregényeidet. Ezek a történetek egymást kiegészítik, egymás folytatásai, de külön is élvezhető írások. Szeretek beszélgetni hőseidről, kitalálgatni mi lesz velük. Helyszíneid érdekesek, változatosak.” /B. Mária/

“Nagyon jók, izgalmasak, mindig történik valami váratlan. Minden van benne, barátság, hűség, szerelem… lehet sorolni.” /S. Jánosné/

“Az írásaid, izgalmasak, fordulatosak, meglepőek, elgondolkodtatóak, igazi kikapcsolódást jelentenek egy-egy nehéz nap után. Köszönöm, hogy olvashatlak.” /Sz. Zsóka/

“Jók, meglepő nem mindennapi történetek, izgalmas sokszor meglepő fordulatos. Elrepít minket egy olyan világban ami számomra elképesztő, nem beszélve a külsejükről.” /N. Anna/

Írta: Mandy Kristóf
Kiadta: Alex kiadó
Megjelenés: 2018

Shopping Cart
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0