Barion Pixel
Írta: Mandy Kristof

Phosphor, Hajnal csillaga

Vedd meg ezt a regényt és lépj be Mandy Kristof Univerzumába!

Szereted a nagyszabású fantasy regényeket, de unod már a kliséket? Mit szólnál egy olyan, kezdetben naiv főhőshöz, akit csak nemrég teremtettek, de akinek máris az igazságért kell küzdenie, miközben felfedezi maga körül a világot? Szereted a jó oldalon álló rosszfiúkat, akik dacosak és büszkék, de elragadóak? Kalandozz egy lenyűgöző világban, és ismerd meg a mitológiai lények, istenek, angyalok és démonok történetének kezdetét!

FÜLSZÖVEG:

✨📖 A fényeknek nevezett öröklétű, tiszta, szellemi lények megmentenek egy távoli galaxisból érkező férfit, de nemsokára nagyon megbánják, mert az idegen visszaél a bizalmukkal, ellopja az egyik űrhajójukat rengeteg tudásukkal, és ráadásként elragadja a vezér lányát is, aki iránt váratlanul mély érzelmeket érez. Ezzel kezdetét veszi a galaxisokon át tartó kalandos menekülés, míg végül a Föld nevű bolygóra nem érnek.

Miközben a férfi a lopott tudást felhasználva igyekszik a biztonságukat megteremteni, a fények utolérik őket. Vajon mit fog tenni velük a vezér? És vajon hogy kerül a történet középpontjába a közben megszülető gyermekük?

💫 Kövesd figyelemmel ezt a káprázatos fantasy regényt, ahol a szerelem és az árulás, az égi és a sötét erők összecsapnak. Egy egész világ sorsa függ egyetlen férfi döntéseitől és attól, hogy milyen lényeket teremt a lopott tudás által és milyen szövetségesekre talál. Vajon megtalálja a fiát? És vajon le tudja állítani, meg tudja zabolázni a legtökéletesebbnek hitt, folyton lázadó, rendkívüli képességekkel bíró, teremtményét?

👼 Rendeld meg most és merülj el ebben a kalandban és ismerd meg a csillagok rég feledett titkait! Készülj fel egy fantasztikus utazásra, ahol az égi és földi elemek találkoznak, és ahol a Sors hálója mindent összeköt.

OLVASS BELE!

“Amikor összeütközött az egyikkel és mindketten elvágódtak a padlón, a lény fénye váratlanul eloszlott és megpillantotta az arcát. Az a gyönyörű, hófehéren izzó bőr, azok a különleges, nagy szemek, melyek oly nagy ámulattal tekintettek rá. Ávhriol nem örült annak, amit abban a pillanatban érzett.

Legszívesebben átölelte volna a lányt és megérintette volna az ajkaival puhának tűnő hófehéren izzó bőrét, de igyekezett elkergetni a gondolatot. Sietve segítette fel, miközben sűrű elnézést kért tőle, de attól a pillanattól többé nem tudott másra gondolni, csakis arra, hogy meg kell szereznie a szerelmét. Csakhogy nem jött épp jókor ez a mindent elsöpörni készülő érzés.”

OLVASS BELE!

“– Köszönöm az aggodalmat, de mint látjátok, semmi baj nem ért, csak jártam erre-arra és gondolkodtam.
– És elloptad a teremtőnk űrhajóját – vágott közbe Gávhriél.
– Óh, igen! – nevetett fel erre – Arról a kis apróságról majdnem meg is feledkeztem.
– Ez nem olyan vicces! Ne vedd könnyelműen! Szörnyen dühös lett, amikor meglátta. Szerencséd, hogy nem ő talált rád.
– Az ő szerencséje meg az, hogy én őt nem is kerestem. Eddig.
– Ne csinálj meggondolatlanságot! – vonta össze szemöldökeit Gávhriél – Még mindent rendbe tudunk hozni. Mi mind melletted állunk. Mondd el hol a hajó és megvisszük neki a hírt. Lecsillapítjuk. Kimagyarázzuk. Nem ér az egész annyit!
– Rendben hát… – kezdte kis gondolkodás után beleegyezően, de ekkor még az egyikük hozzátette:

– Tudod, hogy jobb, ha nem szállunk szembe vele. Ő teremtett minket. Sokkal erősebb és jobb is nálunk – ezt hiba volt mondania. Az élénkzöld szemekben dacos büszkeség villant e szavakra. Mindenre elszántan lépett előre és felemelte a hangját:
– Erősebb? Nálam? Akkor ki mert volna állni a fiáért és az asszonyáért a fények ellen, sőt az egész világ ellen is, ahogy én tettem volna. És hogy jobb lenne? Na, ne nevettess! Hisz folyton azt hangoztatja, hogy tökéletes lényeket teremtett és én voltam az utolsó, tehát a legtökéletesebb. Hogy lehetne ő jobb, a tökéletesnél is tökéletesebb? – erősödő fényétől nem lehetett látni, de szemei egyre jobban villogtak összevont szépívű szemöldökei alatt. Tőle addig nem megszokott fellépésétől társainak elállt a szava.
– Ávjeryn! – hallotta váratlanul egy női hang suttogását. Ezt a nevet adták neki, amikor annakidején félholtan közéjük zuhant és nem emlékezett arra, hogy ki ő valójában. Érezte, valaki lágyan meg akarja fogni a karját, de ő lerázta magáról.
– Mit akarsz tőlem?! – próbált dühösnek látszani, pedig még nem volt az. Csak azt akarta, hogy utálják, gyűlöljék meg őt, hogy felejtsék el, hogy ne számítson többé a léte. Most már mindennél jobban oda akart állni a teremtője elé, és tudta, az a véget jelentheti. Nem akarta, hogy bárki sírjon utána.
– Ávjeryn! Csillapodj! Te nem vagy ilyen! – szólt rá a lány.
– Miért? Milyen vagyok? Naiv és kihasználható? Olyan, aki ugrik a parancsra és mindent megtenne egy jó szóért, aki lohol egy kis szeretetért, megbecsülésért? Hát nem! Csakhogy tudd, neki volt igaza velem kapcsolatban. Ti meg ostobán naivak voltatok, hogy kiálltatok mellettem. De már nincs szükségem rátok, így nem fogom ezt a színjátékot se folytatni tovább. Elegem van! Te meg inkább a királlyal törődj, ne velem! Úgyis őt szereted, velem meg csak játszottál!
– Ez nem igaz! Mi van veled, hogy ilyeneket mondasz?
– Én most elmegyek. Mindenki felejtsen el, és ne jöjjön utánam senki! Különb vagyok mindannyiótoknál – azzal már fordult is, hogy távozzon, majd teleportáljon, de a lendület hevében nekiütközött valakinek.
– Nálam is különbnek tartod magad? – kérdezte egy hang és a kék szemek egész közelről néztek rá. A király volt az.
Erre elakadt a lélegzete. Hirtelen nem tudta mit szóljon vagy mondjon, de aztán a vén demiurgra tévedt a pillantása, aki a háttérben némán nevetve fogta a fejét.”

Olvasóim - Véleménye

Egyszerű rendelés - Azonnal olvashatod

Kérlek, add meg a neved és az elérhetőségedet az űrlapon! Mivel e-book, így nincs szükségünk a címedre és e-nyugtát állítunk ki. A megrendelést/fizetést követően küldjük az emailt a linkekkel, ahonnét le tudod tölteni a regényt és már olvashatod is! 3-féle formátumban küldjük: epub, mobi és pdf.

Kérdés, kérés esetén ide írj: info@alexwebshop.hu

Shopping Cart
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0